Munkásszálló épül Veszprémben

Több mint 361 millió forintból nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat. A beruházást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 159,6 millió forintal támogatja.

Brányi Mária, alpolgármester elmondta, a munkásszállást egy városi tulajdonban levő ingatlan első és második emeletén alakítják ki. Az alpolgármester kiemelte: Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, a 2010-es 6-7 százalékos munkanélküliség mára két százalék alá csökkent, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek így egyre több dolgozót kell toborozniuk a térségen kívülről. 

 

Munkásszálló épül Veszprémben

Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak

 

A munkásszállás üzemeltetését az önkormányzat tíz évre vállalta, hasznosítására előre lekötött szerződéssel rendelkeznek három veszprémi céggel, a Continental Automotive Hungary Kft.-vel, a Jost Hungária Bt.-vel és a VALEO Auto-Electric Magyarország Kft.-vel. A munkásszállón kétszer kétágyas lakóegységeket alakítanak ki, melyekhez különálló vizesblokk, illetve főzési-étkezési hely tartozik. Épülnek közösségi helyiségek, lesz mosási-vasalási lehetőség, orvosi szoba, valamint teljesen megújulnak az épületgépészeti rendszerek, új burkolatokat szerelnek fel és mintegy harmincmillió forint értékben berendezési tárgyakat szereznek be.

MTI/T.D.