Megújul a Veszprémi Petőfi Színház épülete

A tervek szerint jövőre megkezdődhet a Veszprémi Petőfi Színház épületének rekonstrukciója. Az átalakítás idejére a színház minden bizonnyal a közelbe, a Városi Művelődési Központ egykori Dózsa György úti épületébe költözik.

Egy részletes megvalósíthatósági tanulmány az épület megújításáról már elkészült, e szerint a munkálatok egy év múlva kezdődhetnek meg. Oberfrank Pál, a színház igazgatója elmondta, hogy mozgalmas nyár áll mögöttük, játszottak Egerben, Balatonfüreden, Tihanyban, Balatonföldváron és Budapesten. A 2017/2018-as évad premierje egy gyermekdarab lesz, ám november elején bemutatják a Holt költők társasága című film színpadi adaptációját.

 

Megújul a Veszprémi Petőfi Színház épülete 

A tervek szerint jövőre megkezdődhet a Veszprémi Petőfi Színház épületének rekonstrukciója

 

Karácsony előtt láthatja a közönség Bálint Andrással a főszerepben az Isten pénze című musicalt, a jövő évben pedig a Kurázsi mama és gyermekei, valamint az Életrevalók című darabokat mutatja be a színház. Brányi Mária veszprémi alpolgármester elmondta, hogy a bérletesek és a színházlátogatók magas száma is mutatja, hogy a közönség igényli és szereti azt a kulturális kínálatot, amelyet a Petőfi Színház nyújt számukra.

 

/T.D.