Megmenteni a vasútvonalat
a Fidesz frakcióvezetője kedden levélben kérte az államfő segítségét a Veszprém-Zirc vasútvonal megmentése érdekében.
Mint a természetvédelem és a Cuha-völgyi vasút támogatóját kéri az államfőt, hogy lehetőségéhez mérten segítse a vasútvonal megmentését.
A Cuha-völgyi Vasút Védnöki Testülete állást foglalt már korábban a vasútvonal megszüntetése ellen.
A MÁV vonalaival kapcsolatos veszteségeket valóban csökkenteni kell, de egy vasúti mellékvonal veszteségeinek felszámolása nem azonos a veszteséges vasúti mellékvonal felszámolásával. Meg kell találni a szóban forgó vonalnak olyan rendszerszemléletű, a térség teljes közlekedési szerkezetét átfogó komplex működési modelljét, amelyben a térség kiszolgálási színvonala és gazdasági vonzóképessége egyaránt emelkedik. E turisztikailag jelentős vonal gazdaságosságát új dimenziók között kell értelmezni és vizsgálni.
Navracsics Tibor szerint a Veszprém-Zirc közötti vasútvonal felszámolása ellen szólnak elsősorban az örökségvédelmi és turisztikai érvek: az 1896-ban épített vaspálya világszínvonalú volt, ma viszont páratlan ipari műemléknek számít, éppen a létesítésekor alkalmazott különleges technikai megoldások miatt is.
Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban éppen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tiltakozott a bakonyi vonal megszűntetése ellen.
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Megmenteni a vasútvonalat