
Társoldalak:
Legfrissebb híreink:

- Navracsics Tibor az MJVSZ közgyűlésének meghívott vendége
- Sanghaj vezetése külföldi szakembereket csábít
- Újabb források foglalkoztatás bővítéséhez
- Internetes csalót fogott a rendőrség
- Történelmi festményekre és portrékra épülő kiállítás nyílt az új Alaptörvény tiszteletére
Partnereink:
Kevesebb jut a kultúrára Veszprémben

A kormányzati elvonások miatt sokkal kevesebb támogatás érkezik Veszprémbe. A költségvetés egyensúlyba kerüléséhez minden önkormányzati fentartású intézménytől 8 % támogatást vonnak el.
A kulturális intézményeikre illetve a kiemelt rendezvényekre is kevesebb jut az idén.
Információk szerint létszámleépítést tervez az önkormányzat a Városi Művelődési Központban. 16 álláshely szűnne meg az intézményben.
Péterné Rózsa Mária önkormányzati képviselő szerint senki nem kerül utcára, senki nem marad munka nélkül. VMK-ban személyzeti átszervezés lesz. Háárom igazgatóból egy nyugdíjba vonul, akinek a munkáját kollégája veszi át. A kisegítő személyzet helyzete is változik. Porga Gyuéla alpolgármester szerint olyan munkakörökben történik majd az átalakítás, ami a szakmai muinkát nem befolyásolja. Felmerült, hogy a takírást kiszervezik vállalkozásba.
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Kevesebb jut a kultúrára Veszprémben
Internet Szótár
Képgaléria:
Interjú Dr. Yu Funian kínai orvosprofesszorral – Kínai kultúra, kínai orvoslás, A hagyományos kínai gyógyászat,...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz





