Keresztállítás

A hideg ellenére közel hetvenen gyűltek össze a Kossuth utcán, a hotel mögötti téren a kettős keresztállításra.
A rendezvényen Forgó Gyula, a Jobbik veszprémi elnöke, és Kovács Rajmund, a párt megyei alelnöke, országgyűlési képviselők is felszólaltak.

Nem méregdrága tárgyakkal kell helyettesíteni az érzelmeket és értékeket. A keresztállításnak van hagyománya Magyarországon, amelynek gyökerei a népi barokk vallásosság emlékeiből erednek. Gondoljunk csak az útszéli keresztekre, melyek emberi sorsokat és sokszor tragédiákat őriznek. A kereszt lehet a fogadalom, a kérés, a hála, a köszönet jelképe is. Minket, magyarokat pedig a Mindenhatóra emlékeztet - mondta el beszédében a veszprémi elnök.

a Jobbik keresztállításával kapcsolatban nyilatkozatot adott ki Erdő Péter bíboros, a magyar katolikus egyház feje. Ebben lefektette, a papok ne végezzenek liturgikus szertartást politikai események díszleteként.

Márfi Gyula érsek elmondta, a papok a kifejezetten pártrendezvényeken nem vehetnek részt. Mivel a szombati keresztállítást a Jobbik a nevével vállaltan rendezi, ezért az "kampánytevékenységnek tűnik". Emiatt a katolikus egyház hivatalosan nem vesz azon részt. Ám ha valaki figyelmen kívül hagyja a püspökkari álláspontot, "azért nyilván nem fogják felfüggeszteni" - fogalmazott a Veszprémi Főegyházmegye érseke.

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Keresztállítás