Jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé a város idei költségvetése

Proga Gyula polgármester kijelentette, hogy az idei költségvetés stabil működést, jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé, amelynek elsősorban a családok a kedvezményezettjei.

Az idei büdzsé főössze 16 milliárd froint, amelyből 70 százalékot működésre, 30 százalékot pedig fejlesztésre fordítanak. 2017-ben két óvoda építését, bölcsődei kapacitásbővítést, a csapadékelvezető rendszer korszerűsítését, az úthálózat fejlsztését tervezik, az év második felében pedig megkezdik az uszoda építését, valamint tervezik a Petőfi Színház és a stadion rekonstrukcióját. 

 

Stabil működést, jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé Veszprém idei költségvetése

Stabil működést, jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé Veszprém idei költségvetése

 

Kiemelt feladatai között szerepel a közösségi terek karbantartása és megújítása, továbbá a parkolóhelyek számának növelése is. A polgármester elmondta, hogy a 11 milliárdos működési kiadás 24 százalékát oktatásra, 22 százalékát a kultúrára, 18 százalékát önkormányzati igazgatásra, 17 százalékát városüzemeltetésre, 14 százalékát szociális célokra, 5 százalékát sportra fordítják. Folytatódik az ösztöndíjprogram és a Randi szerda sorozat is.

/T.D.