Hogyan tegyük biztonságossá a lakást az egész családnak?

Egy átlagos házban vagy lakásban számos veszélyforrás van kicsiknek és időseknek egyaránt. Hoztunk néhány tippet, hogy a család tagjai biztonságban legyenek minden helyiségben.

 

Kevés olyan ház van, amit lépcső nélkül lehet megközelíteni. Ennek oka, hogy az alapot akkor is magasabbra emelik az építésnél, ha nincs alatta pince, hogy az esőzések során az ázásokat elkerüljék. Sok helyen pedig a tetőtereket is kihasználják élettérnek, így a lépcsőzés elkerülhetetlen, ha el akarunk jutni az emeletre.

 

Akkor sincs másképp a dolog, ha lakásunk van, hiszen a lépcsőházakban is lépcsőzünk, illetve sok esetben a kisebb lakásokban galériákat alakítanak ki, hogy növeljék a használható életteret.

 

A lépcsők tehát mindenhol ott vannak, segítenek kihasználni a tereket, ugyanakkor folyamatos veszélyforrást jelentenek. Különösen a gyerekek és idősek számára okoz kihívást a lépcsőmászás, de néha mindenki elvéti a lépést, éppen ezért nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő biztonsági felszerelésekről.

 

Kültéri megoldások

 

Sokszor igen apró dolgok tudnak nagy segítséget nyújtani. Ilyen lehet például a csúszásgátló szalag kültéri lépcsőkre való elhelyezése. Ezt az öntapadó szalagot kifejezetten arra fejlesztették ki, hogy a porosabb kültérben is nagy tapadóerővel, tökéletesen tapadjon, és érdes felületével biztonságos fogást nyújtson a lépcsőre lépéskor. Apró költség, kül- és beltérre is tökéletesen alkalmazható, és drasztikusan lecsökkenti a balesetveszélyt. 

 

Beltéri megoldások

 

A zuhanytálcák szintén veszélyforrások lehetnek. Itt jó megoldás lehet a zuhanyba csúszásgátló gumiszőnyeg elhelyezése, amin még szappanos lábbal is nagy biztonsággal tudunk megállni.

 

Gumi lépcsőszőnyeget többfelé lehet beszerezni, ami a beltéri lépcsőkön nyújthat biztonságosabb közlekedést. Ezek azonban kültérre nem feltétlen alkalmazhatóak.

 

A zuhanytálcákban elhelyezett gumiszőnyeg nagy mértékben csökkentheti a megcsúszás veszélyét

 

Több lakberendezési áruház kínál olyan, szintén gumi alátétszőnyeget, amit méretre vágva a lakásban a kisebb szőnyegek alá tudunk elhelyezni. Ezek nagyon hasznosak tudnak lenni, mert meggátolják a szőnyeg elcsúszását, ahogy rálépünk. Kisgyermekes családoknál, ahol a gyerekek gyakran rohangálnak a lakásban, szinte kötelező darab.

 

Idősek biztonsága

 

Idős korban már nehézséget okoz a felállás, illetve csökken a járásstabilitás. Ez különösen nagy veszély lehet a fürdőszobában, ahol a nedves csempék, zuhanyból, illetve kádból való kikelés közben való megcsúszás komoly problémát jelenthet. Ilyen helyekre érdemes nagy terhelést bíró kapaszkodókat felszerelni, hogy segítsük az idősek, sérültek szabad mozgását. 

 

A csavarokat fogó tipliket ragasztós glettel helyezzük a falba a nagyobb tapadás és terhelhetőség érdekében, hiszen ezek akár életet is menthetnek.

 

Rámpák

 

Ahol lehetőség van rá, érdemes rámpát elhelyezni, ahol babakocsival is könnyen lehet közlekedni, illetve az idősek számára is kiváltja a lépcsőzés nehézségeit.