EKF 2023: lehetőség és kihívás Veszprém számára

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint nagy lehetőség és egyben kihívás is, hogy a város és a régió közös pályázata továbbjutott az Európa Kulturális Fővárosa 2023 második körébe.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere közleményében az eredményt óriási lehetőségnek nevezte a város és a régió lakói számára. A polgármester szerint ezen versenyen minden pályázó nyer - függetlenül attól, hogy az év végén mely városnak ítélik oda az EKF 2023 címet. Éppen ezért még azok a városok is győztesek, akik csak az első fordulóig jutottak, hiszen az előkészületi munkák során olyan városfejlesztési programokat dolgoznak ki, amelyek élettelibb társadalmi és kulturális életet biztosítanak polgáraiknak. 

 

EKF 2023: lehetőség és kihívás Veszprém számára

Nagy lehetőség és egyben kihívás is, hogy a város és a régió közös pályázata továbbjutott az Európa Kulturális Fővárosa 2023 második körébe

 

Ez az első alkalom a verseny történetében, hogy egy város és egy régió közösen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, ami nagy lehetőséget rejt magában, de komoly kihívás is, hiszen valamennyi érintett település érdekét és elképzelését figyelembe kell venni és ezeket összehangolni - fogalmazott a bejelentést követően Porga Gyula. Az elkövetkező tíz hónapban folytatódik a döntőre való felkészülés, melynek részleteiről a jövő hét folyamán tájékoztatjuk a nyilvánosságot - fűzte hozzá.    

 

MTI/T.D.