Veszprém

EKF 2023: a kormány támogatja Veszprémet

EKF 2023: a kormány támogatja Veszprémet

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közölte: Veszprém minden szempontból jó választás volt az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre.

Ismertetve a kormány döntését közölte: támogatják az EKF 2023 program nemzetközi szakértői bizottságának arról szóló döntését, hogy Veszprém nyerje el a címet. A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2023-ban másodszor adhatja majd Európa Kulturális Fővárosát. Veszprém igen gazdag történelemmel bír, és a település most is komoly kulturális életnek ad otthont, színvonalas fesztiválok helyszíne - mondta el Kásler Miklós.

 

EKF 2023: a kormány támogatja Veszprémet

 

Porga Gyula, Veszprém polgármestere hangsúlyozta: a település óriási lehetőséget kapott, hiszen a szokásoktól eltérően 2023-ban egyedül birtokolhatja az Európa Kulturális Fővárosa címet. A pályázaton hivatalosan csak városok indulhattak, Veszprém mégis bevonta a környező régiót: a Bakonyt és a Balaton-felvidéket is - jegyezte meg. Mint hangsúlyozta, pályázatuk nem az infrastrukturális beruházásokon, hanem a közösségfejlesztésen alapul. Ennek érdekében sikerült erős összefogást kialakítani a térségi önkormányzatok, vállalkozók és civil szervezetek között. Természetesen lesznek infrastrukturális beruházások is, ezek során azonban figyelemmel kell lenni a fenntarthatósági szempontokra - közölte a városvezető. Elmondása szerint ugyanis Veszprém EKF-pályázata egyszerre szeretne tartalmas programot kínálni és figyelemmel lenni arra, hogy 2023 után mi marad a helyi közösségnek.