

- Veszprém testvérvárosánál vendégeskedett
- Ven Csia-pao a közös szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról tárgyalt
- Uniós finanszírozással megvalósuló beruházási projekteket ellenőrzött az ÁSZ
- Fal állta útját a betörőknek
- 2002 óta van saját épülete a színháznak, a magyar színjátszásnak

Egyre veszélyesebb magasságokba emelkedik a munkanélküliség! Az, hogy a 10 százalékot is áttörte a ráta, azt jelzi: a Bajnai-kormány brutális megszorításai feleslegesek és károsak, nemhogy nem javítanak, de jelentősen rontanak a helyzeten - szögezi le a Fidesz országgyűlési képviselője.
Közben Bajnaiék újra bizonyítják alkalmatlanságukat: miközben százával, ezrével kerülnek utcára most már szinte naponta a magyar munkavállalók, tehetetlenül széttárják karjukat, és azt mondják: ők bizony nem tudnak mit tenni. Mindezt most tetézni akarják egy minden eddiginél durvább megszorításokat tartalmazó költségvetéssel, ami egész biztosan tovább növeli a munkanélküliséget. Elég ebből, ez a tehetetlen kormány leszerepelt, félre kell állnia a változás útjából! - húzza alá Bernáth Ildikó.
Elmondta, ezért kérdéssel fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, melyben arra volt kíváncsi, mit tesz a kormány, hogy ezt megállítsa. Gyakran emlegeti Bajnai Gordon a munkahelyek fontosságát - hangsúlyozta a fideszes politikus -, de a gyakorlatban ebből nem sok minden látszik, a megszorító intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Érthetetlennek tartja, szeptember 14-én miért függesztették fel a munkahelymegőrző pályázatot. Ennek révén a rászorulók tízmilliárd forint forráshoz juthattak, az igény ennek háromszorosa volt. A kormányfő a válaszában azt is kifejtette, hogy az eddigi pályázati rendszerrel 70 ezer munkahelyet sikerült megőrizni. Arra viszont sajnos nem válaszolt, hogy a tízmilliárdos munakhelymegőrző pályázatot akarják-e pótolni.
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Egyre veszélyesebben növekvő munkanélküliség
- Vasút és költségvetés - a hétvégén járnak majd a vonatok
- Nemzetközi közönségdíj
- EU támogatások felhasználása
- Megmenteni a vasútvonalat
- Hajléktalankérdés a tél előtt
- Jön az ,,elveszett nemzedék" Nagy-Britanniában?
- Rekordot dönt a munkanélküliség az Egyesült Államokban
- Munkanélküli csúcsra számít az OECD
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz





