Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem

Hallgató- és felhasználóbarát duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem.

Az egyetem tájékoztatása szerint a veszprémi központú Pannon Egyetem, a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány konzorciuma által elnyert több mint 369 millió forintos pályázati forrás részeként megvalósított keretrendszer bármely felsőoktatási intézmény számára díjmentesen elérhető. A felsőoktatásban jelenleg nincs ehhez hasonló, a duális képzés speciális tulajdonságait figyelembe vevő szoftver. Utasi Anett, az egyetem duális képzési központjának vezetője kiemelte: a keretrendszer bevezetése a megfelelő fejlesztői terméktámogatással más intézmény részére is kivitelezhető, illetve az adott intézmény folyamataira szabható.

 

Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztett a Pannon Egyetem

 

A duális keretrendszer létrehozása során a fejlesztők olyan folyamatkezelő adminisztrációs rendszert dolgoztak ki, amely a duális képzés minden szereplője számára jelentős információkat tartalmaz. A platformon a képzésre jelentkezők tájékoztatást kaphatnak a duális szakokról, illetve az együttműködő cégekről; olyan módszert fejlesztettek, mellyel elektronikusan lehet kezelni az egyre nagyobb számú duális jelentkezéseket. A duális képzési platform a https://dualis.uni-pannon.hu/index.php címen nyilvánosan is elérhető, a regisztrált hallgatók és partnerek számára többletinformációkat és -szolgáltatásokat - haladási napló, vállalati értékelőlap, céges adatmegjelenítés és online jelentkezési lehetőség - is nyújtanak.