Az MVM Veszprém elnöke, Fonyó Károly távozott a klubtól

2015. november 23-án lemondott posztjáról valamint az MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról Fonyó Károly, az MVM Veszprém kézilabdaklub elnöke. A távozó elnök 2012-ben társelnökként került a Veszprémhez, majd 2013 májusában lett a klub első embere.    

Az egyesület közleménye szerint Fonyó Károlynak nagy szerepe volt abban, hogy a Veszprém Európa egyik meghatározó klubjává nőtte ki magát. Fonyó Károly átszervezte a klub működési modelljét: 2013 júliusától, mióta az egyesületet az MKB Veszprém Kézilabda Zrt. működteti, a pénzügyi helyzet stabilizálódott, a csapat pedig történelmének legsikeresebb szakaszába lépett.


\"MVM


MVM-Veszprém - Celje mérkőzés a Veszprém Arénában 2015. november 21-én. Ezt a mérkőzést követte az elnök távozása. MTI Fotó: Kovács Anikó


Fonyó elnöksége alatt három bajnoki és Magyar Kupa győzelmet, két Szuperkupa diadalt ért el a csapat, egy SEHA Liga bajnoki címet szerzett és két Bajnokok Ligája Final Four részvételre lehet büszke. \"A Klub vezetői, játékosai köszönik eddigi munkáját, sok sikert kívánnak a továbbiakban Dr. Fonyó Károlynak, remélve, hogy lehetőségei szerint továbbra is támogatja a csapatot\" - zárul a közlemény.


MTI / MCOnet