30 koncert és 30 borász a Rozé Rizling Jazz Napokon

Harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket a 9. Rozé Rizling Jazz Napokon július 5. és 14. között Veszprémben.

Mészáros Zoltán, a rendezvénysorozat ügyvezető igazgatója közölte: a Veszprémfest kísérőrendezvényeként megvalósuló rendezvénysorozat ingyenesen látogatható. A közönség hazai fellépőket hallhat majd, közöttük számos helyi és környékbeli előadót - tette hozzá. 

 

30 koncert és 30 borász a Rozé Rizling Jazz Napokon

 

Í szervezők célja, hogy a július 10. és 13. között zajló VeszprémFest nagyszínpadának elsősorban nemzetközi fellépőkre épülő és belépőjegyes koncertjei mellett egy ingyenes, mindenki számára elérhető rendezvény is várja a közönséget. Zsandár Tamás, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a balatoni borrégió pincészeteinek borait lehet majd megkóstolni az Óváros téren. A borászatok mellett teret kapnak a helybéli őstermelők készítményei és kézműves ételek is - fűzte hozzá.