Színház alakult Magyarpolányban

Egész évben működő befogadó színház alakult Magyarpolányban. Tíz produkciót tűztek műsorra nyolc társulat előadásában február végéig.

A Pajtaszínház első előadásával kezdődik a színházi szezon. A Pajtaszínház műsorfilozófiája a faluban huszonöt éves múltra visszatekintő passiójátszás hagyományaira épül, és a településen, valamint a környéken élők igényeit szeretné kiszolgálni. Az előadások a művészeti iskola nagytermében és a művelődési házban lesznek, valamint két szabadtéri helyszínen is láthat a közönség produkciókat.

 

Színház alakult Magyarpolányban

A Pajtaszínház műsorfilozófiája a faluban huszonöt éves múltra visszatekintő passiójátszás hagyományaira épül

 

Várszegi Tibor színház igazgató elmondta, hogy a nézőtér mintegy 160 néző befogadására alkalmas, hozzátéve, hogy a helyi amatőr csoportoknak is bemutatkozási lehetőséget kívánnak teremteni és más települések pajtaszínházainak előadásait is fogadják majd. 

MTI/T.D.