Európai színvonalú kerékpáros központot adtak át Balatonfüreden

Új, európai színvonalú kerékpáros központot adtak át Balatonfüreden.

Balatonfüred után egy új kerékpáros központot adták a Balatonnál, mely lehetővé teszi a bringasportot kedvelőknek, hogy a déli partot és a somogyi tájakat felfedezzék.
 
A balatoni kerékpáros turizmus fellendülhet
 
A 40 millió forintból létrehozott BalatonBike365 Port névre keresztelt centrumban olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe a kerékpárosok, amelyet máshol nem, vagy nem ilyen magas színvonalon.
 
A Balatonfüreden megvalósított kerékpáros központ a helyi önkormányzat és a szövetség összefogásának eredményeként jött létre. A településen 2011-től építenek bringautakat és a déli parton azért eshetett a választás Balatonföldvárra, mert itt adottak a feltételek a központ megvalósításához.
 
A 100 négyzetméteres Nyugati Standnál megnyílt kerékpáros portnál a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárok bérlésére, saját bringák szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására van lehetőség. Ezen kívül információt lehet kapni arról is, hol érdemes a környéken, kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon is részt lehet venni.
 
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk