5 év után újra megyefutás

A kétnapos Megyefutás során százhetven kilométeren át huszonhat településen keresztül jutott vissza Veszprémbe a megyezászló, amelyet a települések emlékszalagjai is díszítettek.

Utoljára 2011-ben rendeztek megyefutást, idén az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára rendezték meg. A megyezászló Tapolcáról indult, majd érintette többek között Sümeget, Devecsert, Ajkát, Pápát, Balatonfűzőt és Balatonalmádit is. A váltófutást a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sportszövetség írta ki, másodlagos céljuk volt a fiatalság megmozgatása, így helyi iskolák is csatlakoztak a futókhoz.

 

megyefutás - forrás:veol.hu

Több iskola is csatlakozott a futókhoz

 

A szervezők ezer fiatal részvételére számítottak, ám az időjárás - a sok eső és hideg - keresztbe tett ennek a tervnek, de így is közel hatszázan futottak a zászlóval a megyében. A futók a Megyeháza téri 56-os emlékműhöz érkeztek, ahol Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke fogadta őket. Ünnepi beszédében reményét fejezte ki, hogy újra éled a megyefutás hagyománya és jövőre ugyanitt találkozhat még több futóval

 

/T.D.